Vízisport  »  Búvár  »  Európa legnagyobb roncstemetője

Európa legnagyobb roncstemetője

2009. október 14.
 
Eddig 0 hozzászólás
A skóciai Scapa Flow nevét sok búvár ismeri, de azt pontosan kevesebben tudják, mit is rejt itt a hideg víz mélye. Az Orkney-szigetek között levő Scapa Flow védett természetes kikötőhelynek számító nagy tengeröböl, ezért a Királyi Haditengerészet (Royal Navy) életében fontos szerepet kapott.

Mégis, jelen pillanatban leginkább nem az itt nyugvó angol hajók roncsairól ismert, hanem az első világháború egyik különös eseményének vált örök mementójává.

1918 végén elhallgattak a fegyverek Európában. A központi hatalmak veresége egyértelművé vált, és a hadakozást megszakító fegyverszünet ideje alatt szakadatlanul folytak a tárgyalások. A nagy háborút földön, levegőben és vízen is vívták az ellenséges országok, és ki-ki saját taktikai elgondolásainak megfelelően fejlesztette a fegyvernemeket. A németek célja a háború előtt az volt, hogy a Royal Navy erejéhez mérhető flottát építsen, és valóban erős hajóhaddal rendelkezett a háború évei alatt. Mégis, a nyílt tengeri flotta (Hochseeflotte) igazán nem tudott nagy sikereket aratni, így 1918 végén már tétlenségre volt kárhoztatva. Az angolok gyakorlatilag "túszul ejtették" az egész hajóhadat, és arra kötelezték a németeket, hogy csökkentett legénységgel hajózzák át a hatástalanított fegyverzetű flottát Scapa Flow öblébe. Itt várakoztak a németek Ludwig von Reuter ellentengernagy parancsnoksága alatt hónapokon át.

Nem akármilyen erőt képviselt volna teljesen felszerelve ez a csoport: 11 csatacirkáló, 5 csatahajó, 8 cirkáló és 50 romboló tartozott hozzá! Összesen 74 hajó, formálisan egy német tiszt parancsnoksága alatt, de a britek fogságában, gyakorlatilag elzárva a kommunikációs lehetőségektől. Von Reuter egy régebbi újságból értesült arról, hogy néhány nap múlva lejár a fegyverszünet, ám arról állítása szerint nem volt tudomása, hogy azt az utolsó pillanatban meghosszabbították. A parancsnok dilemmája az volt, hogy ha a fegyverszünet lejár, akkor az angolok nyilván egyből megszállják a hajókat, ám ő nem akarta így veszni hagyni a német flottát. Végül sorsdöntő elhatározásra jutott.


1919. június 21-én reggel a brit hajóhad elhagyta Scapa Flow-t, csak két romboló maradt hátra őrszolgálatban. Délelőtt 10 órakor Von Reuter megjelent díszegyenruhában az Emden cirkáló fedélzetén, és a hajóról leadták a jelzést: minden német hajót el kellett süllyesszen a legénysége. A nemzetközi zászlójeleket használva ment körbe az értesítés, hajóról hajóra, amíg vissza nem ért az Emdenig a nyugtázás. A hatalmas hajók pedig egymás után kezdtek süllyedni, ezzel a Scapa Flow a világtörténelemben a legnagyobb flottasüllyesztés helyszíne lett. A britek, amikor észrevették mi történik, azonnal leadták a riasztást, pár hajó fedélzetére fel is szálltak és néhány német tengerészt le is lőttek, aki ellenszegült nekik. Ők lettek hivatalosan az első világháború utolsó áldozatai. Néhány hajót sikerült még a teljes süllyedés előtt kivontatni a partig, de a többség (összesen 52 hajó) hullámsírba került. A német tengerészeket kimentették ugyan az angolok, de nem bántak velük kesztyűs kézzel. Természetesen elsősorban Von Reuterre irányult a haragjuk, akit később kétszer is bíróság elé próbáltak állítani, de nem mentek vele sokra, mert a hajóhad jog szerint a németeké volt, így azt tehettek vele, amit akartak. A német közvélemény a háború utolsó hőstetteként emlékezett meg a süllyesztésről, ami után roncsokkal telt meg Scapa Flow.

Eleinte a hajókat nem bolygatták. A háború után bőven volt ócskavas, nem tűnt hát jó üzletnek a kiemelés, ráadásul úgy gondolták, a normális hajóforgalmat nem fogja akadályozni a sok roncs. Utóbbiban tévedtek, és amikor újból értékes lett a fémhulladék, a húszas évektől megindult a roncsmentés. Számtalan újítás és ügyes ötlet bevetésével sikerült kiemelni még az olyan hatalmas hajókat is, mint a 26,000 tonnás Hindenburg csatahajó. Ha belegondolunk abba, hogy Skócia északi részén milyen az uralkodó időjárás, hány fokos jellemzően a víz és milyen szinten állt annak idején a búvártechnika, csak elismeréssel adózhatunk a teljesítmény előtt. Napjainkra mindazonáltal összesen hét nagyobb hajó roncsa maradt meg az öbölben, három közel 26,000 tonnás csatahajóé (König, Kronprinz Wilhelm és Markgraf) illetve négy cirkálóé (Brummer, Dresden, Köln és Karlsruhe). A ScapaMAP projekt keretén belül a közelmúltban kiváló háromdimenziós képeket készítettek arról, ahogy jelenleg ezek a hajók festenek.



A német flotta maradéka még azonban csak egy része Scapa Flow roncsainak. Abból következően, hogy hosszú időn át volt itt a Royal Navy bázisa, sok más hajó is a víz alá került. Az erre ólálkodó első világháborús német tengeralattjárók közül merülhető az UB-116, de más időszakból származó roncsokból is akad. A leghíresebb a második világháború során elsüllyesztett 29,150 tonnás Royal Oak, a legendás brit hajó, amiről úgy gondolták, hogy Scapa Flow jól védett öblében teljes biztonságban van. Az öbölbe vezető keskeny szorosok többségét elsüllyesztett záróhajókkal és egyéb akadályokkal zárták le, és így járhatatlannak tartották, de Günther Prien, az U-47 tengeralattjáró kapitánya 1939 október 14-én sikerrel átszlalomozott az egyik bejáraton, és pontos torpedótalálatokkal elsüllyesztette a Royal Oak-ot. 833 tengerész vesztette le az életét, és az U-47 a britek legnagyobb bosszúságára el is tudott menekülni az üldözésére indult hajók elől. Ma a Royal Oak háborús emlékhelynek és temetőnek számít, így nem merülhető, és ugyanilyen besorolás alá esik a Hampshire és a HMS Vanguard nevű hajó is.

Manapság jó üzletnek számít a búvárok merültetése Scapa Flow térségében, így sokan megfordulnak erre. Jelentős részben a nagy német flotta utolsó hírmondói vonzzák az embereket, de a valóság az, hogy 30-40 méteres mélységben nyugvó csatahajók nem feltétlenül izgalmasak mindenki számára: a felépítmény nagy tömege miatt az összes átfordult süllyedés közben, tehát gyakorlatilag csak egy irdatlan nagy hajófenéknél zajlik jellemzően a merülés. A cirkálók az oldalukon nyugszanak, jobban látszik a felépítmény, de ezeknél sem számít egyszerűnek a búvárkodás. Az UB-116 tengeralattjáró roncsa nehezen felismerhető már manapság. A sekélyebben levő roncsok közül viszonylag népszerű és könnyebben merülhető az F 2 nevű, 1946-ban elsüllyedt német hadihajó és az 1915-ben aknára futott HMS Roedean maradványa.


A két világháborúban a már említett direkt elsüllyesztett kisebb hajók az ellenséget akadályozták, ma viszont ezek a sekélyebb, védett vízben levő roncsok búvárokat vonzanak. A nyugati oldalon a Burra Sound mélyén nyugvó maradványoknál a legjobb a látótávolság talán egész Skóciában: akár 30 méteres, így a fotósok számára is érdemes ezeknek a roncsoknak a felkeresése. Ám a keskeny szorosban az erős áramlás miatt nem mindig lehetséges a merülés. A keleti oldalon az elsüllyesztett hajókról azt hitték, tökéletesen lezárják a hajók útját- a Royal Oak tragédiája bizonyította, hogy az angolok nagyot tévedtek. Ekkor az itt levő szigetek közötti szorosokat nagy betontömbökkel zárták el végleg Winston Churchill utasítására, és manapság ennek a tetején fut a szigeteket összekötő út. Ennek két oldalán egészen sekély vízben lehet búvárkodni a maradványoknál, de a látótávolság már nem olyan jó, mint nyugaton, maximum 5-10 méter.

A merülést Scapa Flow-nál meghatározza a változékony, alapvetően hűvös időjárás. A felszínen bármikor feltámadhat a szél, a víz pedig nyáron sem melegebb 15 foknál. Ezek a körülmények egyértelművé teszik, hogy komfortosan merülni kizárólag szárazruhában lehet errefelé. A látótávolság a nagy német roncsok körül 10-15 méteres lehet, de a május végi és szeptemberi planktonrajzás idején lényegesen rosszabbra kell számítani. Állítólag az év első hónapjaiban a leginkább tiszta a víz, de a téli Skócia még kellemetlenebb időjárása miatt ezt csak nagyon kevesen tapasztalták meg. Noha az időjárás meg tudja hiúsítani a napi merülési terveket, Scapa Flow fekvése miatt mindig akad egy alternatív merülési lehetőség valamelyik oldalon. Az viszont szinte minden helyre igaz, hogy a roncsokat benépesítette az élővilág, így ha a hajó nem túl érdekes, vagy esetleg nem is felismerhető, az állatok miatt izgalmassá válik a merülés.

A német roncsok nagyok, néhol nagy nyílásokat láthat a búvár, de a beúszás kizárólag tapasztalt, megfelelően felszerelt búvár számára lehet realitás, mert az eleve közepes látás a felkavarodó üledék miatt még rosszabb is lehet és a hatalmas hajótestekben könnyű eltévedni. Több ember életét követelte már az, hogy nem vették figyelembe ezeket a dolgokat. A nyugvóhelyeken a tenger 35-45 méter mély is lehet, tehát a merülések során gyakran csúszik dekóba a búvár. A víz hideg, a merülés fárasztó- tanácsos még a szokásosnál is konzervatívabb lenni, a második merüléseknél pedig a sekély, de még mindig érdekes roncsokat felkeresni. A látótávolság és a nagy mélység miatt a német roncsokat nehéz fotózni, a legjobb esélyeket a nyugati záróhajók kínálják a fotózásra. Összességében Scapa Flow nem a tapasztalatlan búvárok terepe, és azok sem fogják szeretni, akiket nem vonz a hideg vizes merülés. A tapasztalt roncsbúvárok viszont Európa egyik egyedülálló helyén merülhetnek, történelmi jelentőségű hajók maradványainál.

TOVÁBBI INFÓ > www.divecenter.hu