Outdoor  »  Via Ferrata  »  Legyél te is "vas-utas"

Legyél te is "vas-utas"

2006. február 6.
 
Eddig 0 hozzászólás
A via ferratákat bemutató sorozatunkat most egy kis történelemmel is megtoldjuk. Tesszük ezt azért, hogy a tavasz (és vele a túraszezon) beköszöntével felcsigázzuk azoknak a kalandvágyát, akik lábán már volt túracipő.
Via ferrata. A kifejezés új, a technika régibb, bár ez (mint minden sporté) jócskán fejlődött. Sok kutatás kellene ahhoz, hogy a természetes akadályok leküzdésére szolgáló eszközök történetét pontosan megismerjük. A modernkorig, amikor is a hegyvidékek bejárása, a csúcsok meghódítása igazán "úri passzióvá" kezdett válni, a hágók, szorosok, a csúcsokhoz vezető utak létrákkal, kötélhidakkal, hágcsókkal való kiépítése a mindennapi élet része volt. Gondoljunk csak a Meteorák kolostoraira vagy a franciaországi Grand Clot felett megbúvó bányák megközelítésére. Ferratázni ma már sok helyen lehet a világon, a hegymászás és a magashegyi túrázás mára már önállóvá vált ága azonban szoros és mélyre nyúló szálakkal kötődik a Dolomitok hihetetlen formájú falaihoz.

Az alpinizmus európai történelme a XIX. század utolsó felében gyökeres fejlődésen ment át mind technikailag, mind a felfedezett területeket illetően. A XIX. század közepétől beköszöntő szemléletváltás okát és a ferraták máig tartó virágkorát a természetjárás mint sport elterjedésével lehet magyarázni. Ekkor már kifejezetten turisztikai céllal létesültek az első "ferraták", így a Hoher Dachstein normál útján 1843-ban megépített első ösvény is, majd 1869-ben a Grossglockner vasalt útja, 1880-tól pedig a Brenta néhány útvonala Olaszországban. Jól jellemzi az akkori filozófiát egy korabeli szlogen, mely szerint ezeket az utakat azért tervezték és építették meg, hogy: "accessibile anche al Signore", azaz "urak számára is járhatóak" legyenek a hegységek korábban gyalogszerrel el nem érhető részei.

Mivel a Dolomitoknak nagy része az akkori Osztrák-Magyar Monarchiához tartozott, a kiépítések 1914-ig a DÖAV (Deutscher und Österreichischer Alpenverein) nevéhez fűződtek. Az első 1880-ban kiépült útvonalak után 1903-ban ők építik ki a ferratát a Marmolada nyugati oldalán, a Cresta Occidentalén, majd 1912-ben a Meisules-t a Piz Selván.

1915-től azonban valami megváltozott a ferraták és a Dolomitok történetében. A terület hovatartozásában sorsdöntő események zajlottak le az első világháború alatt, amikor is a hegyvidék több évre frontzónává vált. Az olasz-osztrák határszakaszt több ezer katona figyelte. Lőállásaikat, utánpótlási vonalaikat a hatalmas sziklafalak alatt, illetve azokon kellett kiépíteniük. A sziklák védelmében alagutakat, bunkereket, futóárkokat ástak, hogy a szemközti gerincen, nyergen vagy hágón állomásozó ellenséget szemmel tarthassák. Drótkötelekkel, létrákkal biztosították a járőrök, csapattestek útvonalait, dacolva a sokszor kíméletlen időjárással és a szörnyű körülményekkel. Az alkalmazott technikák tehát már ekkor sem számítottak újdonságnak. Az urak számára épített alkalmatosságok ezután már az urak életét voltak hivatva menteni vagy védeni. Sok mai ferrata az egykoron katonák által kiépített utak mentén halad, így megfigyelhetjük a háborús tereptárgyak maradványait, lépkedhetünk sziklába faragott lépcsőkön vagy a hágókat egykor beborító szögesdrót akadályok mellett.

A Sesto csoportban található a Strada degli Alpini, amely az egykor itt szolgált katonáknak, az alpiniknek állít emléket. A másik ilyen - inkább hírhedt - ferrata a Tomaselli, mely ma a legkeményebb utak közé tartozik. A háború elvonult, az emlékek itt maradtak, s a turizmus kiépülésével a katonai emlékek is idegenforgalmi látványosságokká váltak. A fennmaradt építmények mellett kimondottan múzeumi célból hozták létre a háborús évek eseményeit bemutató kiállításokat a Trincee ferrata végén, illetve az Eterna via ferrata végén álló felvonó épületében. A Tofana és a Lagazuoi alagútjait ma is használhatjuk, a Marmolada gyomrába fúrt 10 km-nyi alagútrendszerről azonban csak leírásokból szerezhetünk információt. A Forcelle úton, a Monte Piano tetején, a Trincee ferratán lépten-nyomon háborús emlékekkel találkozunk, melyek elsősorban nem látványosságuk miatt, hanem egy szörnyű háború emlékeként késztetnek bennünket gondolkodásra.

A két világháború között és utána a ferraták építésének az 1956-os cortinai téli olimpia adott újabb lendületet, mint minden más turizmussal kapcsolatos dolognak a környéken. A hatvanas-hetvenes években újabb ferraták is létesültek már (Lipella, Tomaselli, Berti, Roghel, Alleghesi) sőt a híres történelmi ferratákat is felújították (Ivano Dibona, Trincee, Strada degli Alpini, Luca Innerkofler). A nyolcvanas évek elejétől tervezett új útvonalakat inkább az elmaradt területek turisztikai jellegű fellendítésére hozták létre. A nagyarányú kiépítéseknek a CAI (Club Alpino Italiano) 1985-ös fellépése vetett véget, mellyel meggátolták a nehezebb és hagyománnyal nem rendelkező, a sziklamászók által is gyakran látogatott utak kiépítését.

A Dolomitok legtöbb ferratája így nemcsak híres hegyivezetőkhöz, neves sziklamászók emlékéhez kötődik, hanem egy értelmetlen háborúhoz is, melynek nyomaival itt szüntelen találkozhatunk.

Nem árt azonban szem előtt tartani, hogy nem múzeumban, hanem magashegységben járunk. A túrákat főképp tapasztalt "jómunkás-embereknek" ajánljuk, akik rendelkeznek kellő felszereléssel, terepismerettel, illetve fizikummal. A már korábban bemutatott (2004/2. szám) felszerelések használata könnyen elsajátítható, nem igényel előzetes szakismeretet. Használatuknak egyetlen szabálya van. Mindig és mindenkor! A ferratázás során történt balesetek nagy részét az egyébként jól működő felszerelések gondatlan vagy gyakorlatlan használata okozta. Figyelem!

1. Ismeretlen és ismerős terepen is legyünk mindig elővigyázatosak.
2. Tapasztalatlanul soha ne vágjunk neki közismerten nehéz útnak.
3.Felszerelésünket vegyük szakboltban, vagy vizsgáltassuk meg szakemberrel.
4. A felszerelés használatában minden rendű hanyagság balesetet okozhat.
5. Figyeljünk a közelünkben mászókra és testi épségükre.
6.  Tartsuk tisztán környezetünket mászás közben is.

Szóval e túráinkat csak tapasztaltaknak ajánljuk, nekik viszont nagyon! A nehézségi besorolásokhoz egyébként - csatlakozva Pascal Sombardier úr véleményéhez - nem fűzzünk különösebb jelentőséget, hiszen egy rövid D vagy IV szakasz nem feltétlenül jelenti a teljes túra nehézségét, azonban lehet, hogy valaki már egy ilyen "akadály" tudomásulvétele után sem vállalkozik az egyébként nem megerőltető és nem különösebben technikás útra. Az ajánlott útvonalak a kezdőtől a haladóig elsősorban könnyebb utakat tartalmaznak. Különösebb kunszt sehol sincs, akasztgatás közben nyugodtan élvezhetjük a kibontakozó panorámát, a mászás adta élményt, s közben egyik szemünkkel sem kell áthajló vagy kitett szakaszokat keresgélnünk.

További információ:
www.viaferrata.hu
www.viaferrata.lap.hu
www.dolomiti.org
www.dolomitok.lap.hu