Outdoor  »  Via Ferrata  »  Téli túra a Budai-hegyeken át!

Téli túra a Budai-hegyeken át!

2007. február 13.
 
Eddig 0 hozzászólás
Sokan nem is gondolnák, mennyi ismeretlen szépség, érdekes látnivaló és régi-régi történet rejtőzik még a Budai-hegység jól ismert és pihenésre csábító helyszíneitől, az Erzsébet-kilátó és a Normafától pár perc, vagy óra járásra.
Az utakkal és ösvényekkel jól behálózott hegyvidéken a rövid, félórás kirándulástól az egész napos nehezebb túrákig válogathatsz úgy, hogy a túrát bárhol megszakíthatod, lerövidítheted, hiszen a városi közlekedési eszközök hálózata szinte körbeöleli ezt a kis zöld szigetet. Fedezd hát most fel velünk e közeli hegyek látnivalóit egy szép téli vasárnapon!

Utunk a 90-es autóbusz végállomásáról, a Központi Fizikai Kutatóintézet (KFKI) mellől indul D-nek, majd DNy-nak a sárga kör jelzésen a Budaörsi-hegy platójának ÉNy-i oldalán. Az ösvény hamarosan találkozik az északról érkező, a Budai-hegységet É–D irányban átszelő piros sáv jelzéssel, hogy azután együtt folyatassa útját eddigi jelzésünkkel.

Ezen a jelzésen érünk el arra a területre, ahol az úgynevezett piktortéglaüregeket találjuk. Budaörsön a piktortégla készítésének nagy múltja volt, már az 1880-as években gyártották. Ezt az anyagot (tulajdonképpen valamilyen agyagos föld) a szobafestők alapozó fedőanyagnak használták. A piktortéglagyártáshoz szükséges földet a Csiki-hegyekben, a Frank-hegyen és a Budakeszi-erdőben kezdetleges tárnákból bányászták, s az anyag után kutatva több mesterséges járatot mélyítettek a hegy gyomrába. A barlangok nincsenek lezárva, ettől függetlenül óvakodjunk bejárásuktól, mert erősen omlásveszélyesek. Az anyagbányászat megszűnte után megmaradt üregek némelyike a tízméteres mélységet is eléri. Veszélyességük miatt állítólag már minisztériumi szinten intézkednek betömésükről.

Sárga kör jelzésünk kelet felé visszatér kiinduló pontunkhoz, mi a piros sávon indulunk tovább a Farkas-hegy D-i oldalán látható vitorlázó-emlékmű felé. Az emlékmű, mely egy 5–6 méter hosszú felállított szárnydarabból áll, s az 1920-as évek végétől itt működött vitorlázó-repülőtérnek és a vitorlázás kezdeti időszakának kíván emléket állítani. A vitorlázó-emlékhelytől már jól látszik a Szekrényes-hegy sziklás csúcsa és rajta a vitorlázórepülők egykori „kilövésére” szolgáló építmény. Az út jelzetlen és meredek, de érdemes felkapaszkodni, mert csodálatos a kilátás. Körös-körül elénk tárult a Csíki-hegyek összes domborulata, a régi bánya vöröskő kövei, távolban egész Budaörs és Törökbálint. Ha kigyönyörködtük magunkat a panorámában, akkor ereszkedjük arrafelé vissza, amerről feljöttünk.


Kelet felé megkerülve a hegyet a Kavics-völgy felső szakaszába jutunk, innen É felé a délről érkező sárga sáv jelzésen haladunk most már észak felé a Sorrento nevű hely mediterrán hangulatú fenyvesei és sziklái között. Kár, hogy ebből a hangulatból télen nem sok jön át. A sárga sáv jelzés kb. két kilométer hosszan É, majd K felé tart és itt ismét találkozik a piros sávval, melyen egészen Budakeszi határáig megyünk. A Szt. Mihály, vagy más néven Végvári-szikla alatt elhaladva a Budakeszihez tartozó Makkosmária közkedvelt pihenőhelyéhez egy szép, füves tisztásra érünk. Nevét a legenda szerint arról kapta, hogy az egykor itt állt – a törökök által elpusztított – kápolna Szűz Mária képét, a környékbeliek több száz éven keresztül egy itteni öreg tölgyfa törzsére akasztva őrizték, s kápolna híján, a tisztáson imádkoztak védőszentjükhöz.

A rét szélén 1748-ban építettek ismét templomot, mely ma sem csupán műemlék, hanem folyamatosan használják: vasárnaponként misét tartanak, egyházi esküvők és keresztelők színhelye.

Aki elfáradt, vagy szívesen megtekintené az 1970-ben, az egykori koronauradalmi erdő helyén létesült vadasparkot, az a rét széléről induló betonúton Budakeszi nyaraló- és villanegyedén keresztülhaladva eljuthat a település központjába. Innen indul a Moszkva térig járó 22-es autóbusz is.



Elemózsiánkat elfogyasztva tovább indulhatunk É felé a piros sávon, a Budakeszi régi turistaházat elhagyva egy jól karbantartott, széles, köves útra érve a Virág-völgy felé, majd a piros sáv és sárga sáv jelzésen É, a Korányi Szanatórium felé. Ösvényünk hol vízszintben, hol emelkedve-süllyedve kanyarog a János-hegy nyugati lejtőin immár a sárga sáv jelzésen, miközben elérjük a gyermekvasút vonalát is és amellett haladunk a közeli turista- és közlekedési csomópont, a Szépjuhászné vasúti megálló felé.

A hely elnevezésének megfejtéséhez egy mondát hívunk segítségül, melyből kiderül, hogy hajdan gyakran vadászgatott erre meséink Mátyás királya, és az akkoriban itt állt csárda tulajdonosnéja olyannyira szép volt, hogy menten lángra lobbantotta igazságos, és hát bevallhatjuk, cseppet sem fából faragott királyunk szívét! A fogadó azóta kicsit ugyan átépült – Szépjuhászné étterem, nyitva hétvégén 10–18 óráig –, mellette pedig az 1948-ban átadott gyermekvasút első szakaszának végállomása áll. Mátyás tehát elcsábult, s 500 évre rá egy másik Mátyás vasutat épített!

A megállóhoz közel, attól DK-re, néhány perces sétára találjuk a budaszentlőrinci pálos kolostor romjait. A XIII. és XIV. század fordulóján épült gazdagon díszített, hatalmas méretű templomegyüttest olasz építőmesterek tervezték. Építtetője a pálos rend volt, amely az egyetlen magyarországi alapítású szerzetesrend. Az építés idején a környék gyéren lakott, nagyobb településektől távol eső, erdőkkel körülvett, csendes hely volt, megfelelő környezetet biztosítva ezzel a remeték életéhez. A török időkben a kolostor elpusztult, a barátok elmenekültek, kincseiket a Felvidékre menekítették. Falai részben még a XVIII. században is álltak. A megmaradt köveket a XIX. és XX. század folyamán a környékbeli építkezésekhez hordták szét. A romok teljes körű feltárása jelenleg is tart, a kutatási terület a helyi erdészet engedélyével, előzetes egyeztetés alapján látogatható.

A Pozsonyi-hegy gerincén a piros kör, majd a piros sáv jelzésen immár D felé haladva szerpentinezve érünk fel Budapest legmagasabb pontjára, a János-hegyre. Ennek tetején, 527 méteres tengerszint feletti magasságban épült fel 1908 és 1910 között a nemrég felújított egész évben látogatható Erzsébet-kilátó. A János-hegy már a turizmus hőskora előtt, a XIX. század második felében a budapestiek kedvelt kirándulóhelyévé vált. A mai, kőből épült kilátó helyén akkor fából épült „messzelátó” állt. 1882-ben Erzsébet királyné is kirándulást tett a János-hegy tetejére (úgy tudom, ő itt nem szeretett bele senkibe), az évtizedekkel később épített kilátó az ő tiszteletére kapta nevét.

 

Folytassa a túrát a Sportpiacban!