> Arco - legendás hely a sziklamászók körében. Méltó arra, hogy a sportág legendáit és bajnokait megkoronázzák. Mintegy előzetes ünnepségként a 2011-es világbajnokság előtt.
> Erőss Zsolt januárban szenvedett balesetet a Magas-Tátrában. Jobb lábát térd alatt amputálni kellett. Hosszú gyógyulás után most tért vissza a hegyek közé. Hamarosan túrát vezet a Grossvenediger csúcsára.
> A francia PIOLET D' OR a világ legrangosabb hegymászó elismerése. Olyanok kapják, akik "korszakalkotót" másztak. Idén április elején tartják a díjátadót Chamonixban.
> Dean Potter-t nagyfalas gyorsasági mászásai tették a mászósport egyik legnagyobb (élő) alakjává, de a mászásokon kívül számos bámulatos highline-nal, és a világ legnagyobb bázisugrásával is büszkélkedhet.
> 2020-ban debütálhat a sziklamászás az olimpián. Gyorsmászásban, nehézségi mászásban és boulder számokban rendeznének versenyt. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elfogadta a Nemzetközi Sportmászó Szövetség tagfelvételi kérelmét.
> Megnyílt Óbudán az ország legnagyobb és legizgalmasabb falmászó klubja!
> A sportág alapjainak elsajátítása Ausztria rejtett jégmászó-paradicsomában. 3 nap intenzív jégmászás az alapoktól egészen az elölmászásig, a standok kiépítéséig. Jéggel kelsz és jéggel fekszel...
> 2010. február 2-án, az Ujjerő HSE klubtermében Babcsán Gábor tart előadást a patagóniai Mascara mászásáról. Az előadás 19.30 órakor kezdődik, a belépés díjtalan.
> Február 13-án, szombaton, Balassagyarmaton ismét megrendezésre kerül a Palóc Kupa nemzetközi műfalmászó verseny. A részleteket itt találod >>
> Lavina sodort el három magyar hegymászót a szlovákiai Magas-Tátrában, a szerencsétlenül járt sportolók súlyos sérüléseket szenvedtek, de túlélték a balesetet.
> Nomen est omen: a bázisugró-sziklamászó állandóan varázsol. "Csodálatos, ha egy végzetesnek induló eseményt át tudsz formálni olyasmibe, ami csodálatos" - nyilatkozta Dean Potter amerikai sziklamászó és bázisugró.
> November 14-én, szombaton kerül megrendezésre a XI. Excelsior Boulder Kupa az FTSK Excelsior SE boulder teremben. Nevezési feltételek, további infó itt >>
> Egy nagyszerű hétvégi programot biztosít a navigáció szerelmeseinek, vagy akár családoknak a IV. GARMIN GPSGames Fesztivál, amelyre 2009. október 3-án szombaton, a Csillebéri Ifjúsági Táborban kerül sor. A versenyben indulók értékes nyereményekre is számíthatnak.
> Még lehet jelentkezni az idei Hegymászó Triatlonra, melyet szeptember 5-én 9 órakor Csobánka Oszoly alatti pihenőjénél rendeznek meg. A versenyzők EGYÉNIBEN (férfi és női kategória), vagy háromfős CSAPATOKBAN (váltóverseny) mérhetik fel állóképességüket.
> 2010 áprilisától a nyári szünet kezdetéig, az ország 60 lovardájában, több mint 120 alkalommal kínálnak ingyenes lovaglási lehetőséget az egymásért és az állatokért való felelősségvállalás jegyében a Lovasok.hu szervezésében .
> A 160 kilométeres szél sem szegte kedvét a két amerikai sziklamászónak Ian Nicholson és Graham Zimmerman új utat másztak a Patagóniában lévő Los Gemelos keleti falára. A Torres del Paine csoport veszett időjárásáról híres.
> A mediterrán Európa néhány legimpozánsabb sziklamászóhelyén sajátítod el az alapokat olyan oktatóval, akinek 2005-ös expedícióját az "év mászása" díjjal jutalmazták Franciaországban.
> Február 6.-án szombaton rendezték meg az I. Ujjerő Éjszakai Boulder Versenyt. Meghívásos verseny volt, amelyre az ország szinte legjobb mászói lettek felkérve.
> Már lehet (online) előnevezni a 19.-ik Börzsöny éjszakai teljesítménytúrára, a túra ismertebb neve Dögölj meg! A túra útvonala a februári éjszakában négyszer éri el a Magas-Börzsöny gerincet. Először a Magosfára, majd kétszer a Csóványosra, végül a Nagy-Hideg-hegyre kell felkapaszkodniuk a résztvevőknek.
> Amputálták térdtől lefelé a lavinabalesetet szenvedett magyar hegymászó jobb lábát. A beavatkozás a lavinabaleset miatt volt szükséges. - közölte a Péterfy Sándor utcai kórház baleseti központjának szakmai igazgatója.
> A legendás mászó, Chris Sharma új utat mászott meg a spanyolországi Santa Linyában. A 40 m hosszú, gyors, dinamikus, áthajló út, igazából boulder - csak nagyon magasban.
> Elsősegélycsomagra mindig szükséged van, akármilyen gondosan készülsz is fel egy utazásra. Sőt, akkor leginkább. Mindegy, hogy egyénileg szaladsz-e el egy kis síelésre, vagy kirándulásra, vagy hosszabb időt akarsz eltölteni a családoddal.
> Három újdonságot mutatunk be, ami nem hiányozhat a zsákodból, ha a hegyekbe indulsz. Jelentősen megkönnyíti a túracsomagot a Primus EtaPackLite főző-szett, az új szélesnyakú ivókulacsokkal könnyen meríthetsz patakvizet, naplemente után pedig megbízható fényforrás lesz számodra a Primus PrimeLite.
> Október 31-én kerül harmadik alkalommal megrendezésre az Ujjerő Bolulder Verseny az Ujjerő Boulder Teremben. További részletek itt >>
> Hétvégén a szerkesztőség néhány tagja elment kiskorú ifjoncaival a nem rég nyílt, Zamárdi mellett lévő kalandparkba. A létesítményről nyár óta sok jót hallottunk, és nem is kellett csalódnunk. Közel 5 órát töltöttünk a fákon, vízen, levegőben:)
> Szeptember 5-én tartják hazánk egyetlen teherhordó-versenyét, Egerben. A vállalkozó kedvűek 20, illetve 60 kilogrammos súllyal megrakodva mennek fel az Eged-hegyre. Még lehet jelentkezni!