Kerékpár  »  MTB  »  Tour de Hongrie 2018: 20 csapat, 140 kerékpáros

Tour de Hongrie 2018: 20 csapat, 140 kerékpáros

2018. április 6.
 
Eddig 0 hozzászólás
A Tour de Hongrie szervezői húsz csapat részvételével számolnak a 2018-as viadal során, a várakozások szerint húsz magyar kerékpáros lehet ott az augusztus 14-i siófoki rajtnál.
A Tour de Hongrie szervezői húsz csapat részvételével számolnak a 2018-as viadal során, a várakozások szerint húsz magyar kerékpáros lehet ott az augusztus 14-i siófoki rajtnál.



2018. augusztus 14. és 19. között rendezik meg a legnagyobb magyar kerékpárverseny, a Tour de Hongrie idei küzdelmeit. A hatnapos országúti viadalon a tervek szerint húsz csapat áll majd rajthoz, minden együttes hét versenyzőt indíthat – így az UCI 2.1-es kategóriájú viadal mezőnyének létszáma elérheti a 140 főt, ez csaknem negyven százalékos növekedést jelent az előző évi viadalhoz képest.

„Nagyjából negyven csapat jelentkezett, vagyis kétszer annyi, amennyi indulhat – árulta el Szilasi László, a Tour de Hongrie versenyigazgatója. – Közülük néhány fontos szempont alapján igyekeztünk kiválogatni azokat, amelyek meghívást kaptak az idei versenyre. Prioritást élveztek a prokontinentális csapatok, hiszen a legkomolyabb infrastruktúrát, technikát és erőt náluk láthatják majd a nézők. Őket követték azok a csapatok, akik a magyar kerékpársport számára is fontosak, a Tour de Hongrie szervezői a sportszerűség határain belül teljes mértékben megpróbálják támogatni a nemzeti érdekeket, ezért meghívtuk például azokat a csapatokat, amelyek magyar csapatokat látnak vendégül a saját UCI-versenyeiken. A harmadik szempont pedig az volt, hogy a maradék helyeket erős kontinentális csapatokkal töltsük fel.”

A meghívások esetében természetesen előnyt élveztek a magyar kerékpárosok. Amint arról már korábban is beszámoltunk, a Tour de Hongrie magasabb kategóriába (2.1) lépett, ez pedig néhány változást is magával hozott: ezen a szinten csak a kontinentális (vagy annál magasabb) kategóriájú nemzeti csapatok állhatnak rajthoz. Tavaly még nem volt ilyen csapata Magyarországnak, az idén viszont már kettő is működik.

„A két magyar kontinentális csapat ott lesz a rajtnál, információnk szerint a Pannon Cycling Team soraiban hét, a Kőbánya Cycing Team csapatában pedig három magyar kerékpáros vesz majd részt a Magyar Körversenyen. Megkaptuk a Magyar Kerékpáros Szövetség nevezését is, ez azt jelenti, hogy a magyar válogatott színeiben további hét versenyzőnkért szoríthatunk. Rajtuk kívül az osztrák Mybike csapatában rajthoz áll Kusztor Péter és Pelikán János – és a Differdange magyarja, Rózsa Balázs –, így várhatóan húsz magyar kerékpáros lesz ott a rajtnál” – folytatta Szilasi László. Hozzá kell tenni, hogy a csíkszeredai Team Novák színeiben a határon túli magyarok közül is lesz majd kerékpáros a Magyar Körverseny mezőnyében.


A Pannon Cycling Team

Ami az erőviszonyokat illeti, a számítások szerint a három legmagasabban jegyzett együttes irányíthatja majd a 2018-as viadalt.

„A magyarországi terepviszonyok, adottságok nem hasonlíthatók az Alpokhoz, nincsenek több ezer méter magas hegyek, ennek ellenére az útvonal sok helyen tartogat kellemetlen meglepetéseket, például a balatoni szakaszon 1300 méternyi szintkülönbséget is le kell majd győzni. A profi csapatok sprinterei az ilyen dombokat, kisebb hegyeket át szokták vészelni. Ezért aztán azok a csapatok, akik jó sprinterrel érkeznek, több szakaszon is kontrollálni próbálják majd a versenyt. Ami biztos: a legtöbb versenykilométerrel az olasz Androni-Sidermec-Bottecchia érkezik majd hozzánk, ez a csapat májusban a Giro d'Italián is részt vesz. Van egy kiváló fiatal sprinterük, Matteo Malucelli, akinek ebben az évben már 3700 versenykilométere és tíz Top10-es UCI-helyezése van. Persze, még nem tudjuk az Androni indulóinak pontos névsorát, de ha őt elhozzák, akkor már van egy favoritunk a sík szakaszokra...”

A meghívott és visszaigazolt csapatok listájából tizenkilencet már most megismerhetünk. Van közöttük három prokontinentális csapat, tizenhárom kontinentális klub és három nemzeti válogatott.


A Kőbánya Cycling Team csapata

A 2018-as Tour de Hongrie induló csapatai


Androni-Sidermec-Bottecchia (olasz, prokontinentális)
Team Novo Nordisk (amerikai, prokontinentális)
CCC Sprandi Polkowice (lengyel, prokontinentális)
Team Differdange-Losch (luxemburgi, kontinentális)
Pardus Tufo Prostejov (cseh, kontinentális)
Sangemini MG (olasz, kontinentális)
Ljubljana Gusto Xaurum (szlovén, kontinentális)
Cibel-Cebon (belga, kontinentális)
Bike Aid (német, kontinentális)
Dimension Data for Qhubeka (olasz, kontinentális)
Holdsworth Pro Racing (ír, kontinentális)
MyBike Stevens (osztrák, kontinentális)
Dukla Banska Bystrica (szlovák, kontinentális)
Team Novák (romániai, kontinentális)
Pannon Cycling Team (magyar, kontinentális)
Kőbánya Cycling Team (magyar, kontinentális)
Szerbia válogatottja
Bulgária válogatottja
Magyarország válogatottja