Főoldal  »  Programok  »  Ötnapos Halloween-őrület a Familyparkban

Ötnapos Halloween-őrület a Familyparkban

Eddig 0 hozzászólás
Időpont: 2017. október 28.
Idén október 28. – november 1. között immár negyedik alkalommal rendezik meg Ausztria legnagyobb Halloween-eseménysorozatát. Ezúttal öt napon át tart ez az apróságoknak és nagyobbaknak egyaránt izgalmas rendezvény.
Rendkívül látványos fényeffektusok és díszlet, valamint számtalan szellem – a látogatóknak garantáltan végigfut a hideg a hátán. Az idei esemény jelmondata: Szellemek & kísértetek. A saját jelmezbe öltözött vendégeket is szívesen látják!
Ötnapos Halloween-őrület a Familyparkban

2014-ben dördült el a startpisztoly, azóta az esemény évről évre nagyobb területet foglal el, illetve a látogatók száma is meredeken emelkedik. 2016-ban a Familyparkban ezen négy nap alatt 27 ezer, igazi hátborzongató élményekre vágyó vendég fordult meg.
A 2017. év újdonságai: Show-műsor gyerekeknek és szellemek parádéja
Az idei esemény jelmondata – „Szellemek & kísértetek” – köré ismét különleges programok sokasága szerveződik. Szombattól keddig, naponta két alkalommal látható a gyerekeknek először megrendezett show-műsor, mely során az apróságok Filippóval, a park kabalafigurájával egy titokzatos utazáson vehetnek részt. Ehhez kapcsolódik a szellemek és varázslények díszszemléje, akiket a gyerekek az egész parkon át kísérhetnek.
    

A közkedvelt esti show ugyancsak szombattól keddig, egy teljesen új helyszínen kerül megrendezésre. A fellépők között találhatunk nemzetközi hírnévnek örvendő artistákat, mint például a Gerlings társulatot, akik a híres Monte Carlo-i Cirkuszfesztiválon díjat is kaptak.

Jelmezviselés igen, félelemkeltés nem!
Természetesen az esemény mottója az egész parkra rányomja bélyegét. Ebben az időszakban a „Kroko” vízi vasúton kívül minden látványosság látogatható. Biztonsági okok miatt a mászólétesítmények egy részét sötétedéskor lezárják.
A jelmezbe öltözött vendégeket szívesen látják. A félelmet keltő jelmezek (például latex maszkok) a gyermekek miatt kerülendők. Az intézmény fenntartja magának azt a jogot, hogy az ilyen jelmezes látogatókat nem engedik át a bejáraton.
 

Nyitvatartás:

2017. október 28. – november 1.
Október 28-án és 31-én 11-től 22 óráig, a pénztár 19 órakor zár
Október 29-én, 30-án és november 1-jén 11-től 20 óráig, a pénztár 17 órakor zár

Belépőjegy 3-tól 99 éves korig: 23,00 €
2017-re érvényes éves bérlettel a belépés ingyenes!

Érdekességek a Familyparkról
A St. Margarethen-i M. Müller Ges.m.b.H által üzemeltetett Familypark Ausztria legnagyobb szabadidőparkja. A több mint 145.000 m²-en fekvő park látványosságai négy különböző témavilágba sorolhatók: élményvár, falusi porta, meseerdő és kalandsziget. Ezenfelül a szabadidőparkban több mint 15 különféle vendéglátóipari egység található. Szezonban több mint 200 munkatárs dolgozik a játékoknál, a vendéglátás, kertészet, műszaki feladatok és igazgatás területén. 2016-ban áprilistól november elejéig a látogatószám elérte a 633 ezer főt, valamint ez idő alatt 20 ezer éves bérletet állítottak ki.

További információ: www.familypark.at

Címkék: